Végtelen hálával gondolok vissza a munkámra, és a benne megélt kihívásokra és örömökre, amik segítenek ma is, hogy belátóbb, jobb ember maradhassak egy olyan világban, ahol az egymásra figyelés nem trendi, nem evidencia. Vannak a munkámban olyan történetek, amik mérföldkövek voltak azéletemben a másképp gondolkodás kialakításában. Az egyik ilyen a most következő történet.
A javítóintézetek a gyermekvédelem és a büntetésvégrehajtás funkcióit egyaránt betöltő intézmények. Szociális munkásként eltöltött éveimben lehetőséget kaphattam, hogy a transzgenerációs fájdalmakba aktív betekintést nyerhessek. A történetünk idején a naptár 2014 ről fordult át a következő évre. Helyszíne az a botrányoktól elhíresült intézmény, amely mostanában sokak kedélyét borzolja. Egyesek szerint itt csak bűnözők nyernek elhelyezést, mások szerint esélyre ítélt gyermekek. Jómagam az utóbbiak táborába tartozónak vallom magam.
Éjszakai ügyeletet vállaltam a gyermekek mellett szilveszter éjjelén. Új volt a munkahely, kíváncsian ismerkedtem a fiatalokkal. Jó hangulatban telt el az este. Ezen a napon kivételesen, vezetői engedéllyel a házirendtől eltérve lehetősége volt a fiataloknak köszönteni az újesztendőt, és éjjel egyig fennmaradni. Társasoztunk, beszélgettünk. A bezártságban ez egy kivételes este lehetett nekik, amit örömmel és izgatottsággal fogadtak. A karácsonyi ünnepek sebei a bezártságban kitapinthatóan voltak jelen. Volt, akinek a szülői közül egyik börtönben volt, a másiknak pedig nem volt pénze, ideje, lehetősége a fővárosba látogatni menni, és voltak boldogabbak, akiket látogattak a rokonok. Az öröm és a szomorúság történeteinek érdekes vegyülete lengte át a csoportot, ahol a 12-16 éves korosztály nyert elhelyezést, és egymás szavába vágva mesélték az elmúlt napok élményeit vérmérséklet szerint örömmel vagy szomorúan.
Éjfélkor gyermekpezsgővel koccintottunk, és eljött az egy óra, és az egyezkedés ideje is, ugyanúgy, mint otthon a családokban. Az egyik fiú, akit senki nem látogatott az ünnepekben, éppen újév napján lett 14 éves. A korlátozott cselekvőképesség ideje itt benn majdnem olyan nap, mint a nagykorúság elérése. A fiú csendes volt, láthatóan megcsúszott fiatal, aki a bezártságban nyitott volt az együttműködésre. Voltak önreflexiói és a nevelők segítségével kezdtek kialakulni a traumákkal teli családtörténetéből fakadó bizonytalan önértékelés mellett a céljai is. Neki a születésnapján különösen nehéz volt álomra hajtani a fejét.
Megkérdeztem tőle, hogy van-e olyan kívánsága, ami az adott körülmények között teljesíteni tudok. Azt felelte, hogy szeretné, ha egy esti mesét mondanék neki, mert neki ilyen élményben még nem volt része.
A kérés egyszerre volt kedves és ugyanakkor letaglózó élmény is. A nevelői szobában találtam egy Benedek Elek mesekönyvet, és a fiú ágya szélére ültem, és olvasni kezdtem a mesét. Mire a végére értem, azt láttam, hogy az egész csoport csendben ül körülöttem, és hálás szívvel hallgatja a mesét, aminek befejeztével mindenki szó nélkül elment lepihenni.
Hajnalban tértem haza a szolgálat végén az albérletembe, és a buszon az ünneplő, vidám emberek között a lelkemben vittem haza a csendes szomorúsággal vegyes döbbenetet: a fiú arcát, és tekintetét, akinek 14 évet kellett várnia élete első esti meséjére, melynek helyszíne egy javítóintézet.
Szász Mária története
