Hiszem, hogy a rászorulót a változásban támogatni, képessé tenni érdeklődő attitűddel a legelesettebbeknél is lehetséges.
Ehhez az elszigetelt egyénekből célszerű bizalommal kisközösséget kovácsolni egy cél érdekében. Következő meghatározó emlékem a börtönrehabilitációs programban töltött munkámhoz kötődik, és az előbbi állításomat támasztja alá. A feladata a segítő teamnek az volt, hogy a fegyházban fogvatartott, zömében visszaeső rabok munkaerőpiaci rehabilitációját támogassuk. A szakképzésbe vont börtönlakókon kívül cél volt a társadalmi érzékenyítés, a jóvátétel fontosságának tudatosítása a gyakorlatban. A módszert ránk, szakemberekre bízták. A stábértekezleten gyakran hallottam, hogy az előítéletek miatt, hogy sültek el rosszul ezek a jóvátételi programok, amelyeket külső helyszíneken végeztek. A rabruha pejoratív megítélése kellemetlen pillanatokat is tud okozni egy társadalomban, ahol a hierarchikus gondolkodás uralkodik. Akit egyszer legyőzött az élet, aki a börtön stigmáját magán hordozza, annak ritkán bocsát meg a társadalom egy része. Az amúgy is szégyent keltő börtönlétből kivezető utak mégsem az előítéletektől hangos emberekhez kapcsolódnak, sokkal inkább a bizalom újragondolásához, ami bátorságot igényel a segített oldaláról, kreatív kihívást a segítői oldalról.
Ennek okán úgy gondoltam, hogy a töméntelen szabadidő hasznos eltöltésével összekötöm a jóvátételi programot. Arra gondoltam, hogy megtanítom a rabok közül a türelmesebb munkára hajlandókat gobelint hímezni, és ezt jóvátételként elajándékozni a társadalom két legelesettebb rétege – az idősek és a gyermekek felé.
Az egyik fogvatartottat meg is kérdeztem, hogy tud-e gobelint varrni?
- Cérnaképet? – kérdezett vissza.
Érdeklődve kérdeztem, hogy mit ért a cérnakép alatt, és ő megmutatott egy ilyen munkát a legközelebbi segítő beszélgetésünkkor. A cérnakép, hasonlóan a gobelinhez, egy fonalból készült alkotás, amit nem varrnak, hanem ragasztásos technikával készítenek el. Sosem láttam még ezt a technikát, amit a rabok előszeretettel készítenek. Csodálatos, kisebb nagyobb felületeket képesek ezzel a technikával készíteni.
- Megtanítaná kérem nekem, hogy készül? – kérdeztem.
- Én?? Magának?? Tanítani?? – jött a zavart és ámuldozó válasz.
- Persze. Hiszen ön ismeri ezt a kézműves csodát, és én örömmel tanulnék. És
örülnék, ha azoknak is szólna, akik még ismerik ezt a fajta kézművességet, és
hajlandóak lennének egy gyermekkórház és egy idősotthon számára
ajándékba készíteni ilyen szépséges munkákat.
Az első meglepődést lelkes cselekedet követte, másnapra kaptam egy egész csapat nevet, akik szívesen dolgoztak volna a szabadidejükben velem.
Parancsnoki egyeztetés után hamarosan összeállt egy csapat, és a kép készítéshez szükséges alapanyagok megérkezése után két hét alatt hatalmas mennyiségű cérnakép készült el, szebbnél szebbek. Az intézményben működő asztalosműhelyben képkereteket is kaptak a művek, amik jószándékkal és örömmel készültek. Igazi jóvátételi ajándékként.
A kézműves foglalkozások ideje alatt lehetőség volt a kötetlen, interaktív beszélgetésekre, ahol sok kérdés felmerült, amit máskor nem sok lehetőségük adódott feltenni. Előkerültek a hiányzó családból származó emlékek, a bűncselekmények okozta szégyenek, bűntudatok, és azok feldolgozásának alternatívái is. Egy ilyen beszélgetésben derült fény például családon belüli problémákra, kapcsolattartási gondokra, amit az illetékes Gyámhivatallal sikerült lelevelezni, és megoldani, hogy több év kihagyás után találkozhasson a fogvatartott a gyermekeivel. Ezeken a beszélgetéseken sokféle gondolatot oszthattunk meg kölcsönösen egymással, ami építette a bizalmat bennük, hogy a jócselekedetekért mindig jöhet esély és bizalom is a legnagyobb krízisek után is.
A cérnaképeket a Bethesda Gyermekkórház és egy kőbányai idősek otthona kapta meg társadalmi jóvátétel címén.
A készítőik névtelenül adtak maradandó emlékeket a külvilágnak. Az idősotthonnak, ahova bárkinek a szülei bekerülhetnek, és a gyermekkórháznak, ahova szükség esetén a feleségeik vihetik a beteg gyermekeiket, és a falakon lógó képekre rámutatva kárpótlást adhatnak abból a hiányból, amit a bűncselekmény következményeként szükségszerűen a szeretteik nélkül kénytelenek tölteni.
Ez az idő az ehhez hasonló programokkal képes valódi változás elérésére. Kár, hogy ezek a projektek, nem folyamatosak, inkább opcionálisak, ráfordítható keret függvényében.
Későbbi munkahelyemen, a javítóintézetben is nagy hasznát vettem az újonnan szerzett tudásomnak, ahol a motiválatlan fiatalok tevékennyé tételében, a türelem gyakorlásában egyaránt hasznomra voltak a börtönben elsajátított tapasztalatok. Amelyik gyermeknek az apja volt börtönben, az ismerte a cérnaképet, és nyitott volt megtanulni is, amit a szülő is szívesen csinált, és emlékül küldött haza a családba.
Szász Mária
