December 2.
Az adventi elcsendesülésben felidézhetjük azokat a szeretteinket, akik fizikailag már nincsenek velünk, de emlékeinkben élnek, és ezek az emlékek meghatározzák azt is, hogy milyen életszemlélettel éljük a mindennapokat.
A belső gyermekünk emlékei hozhatnak meghitt, szép és fájdalmas, veszteségteli élményeket is felszínre. Ez az időszak segíthet megtalálni a belső egyensúlyt, ha felismerjük, hogy milyen veszteségek áldásos tanításai vezettek el bennünket ahhoz az emberhez, akik ma lehetünk.
Juhász Gyula csodálatos vágyakat megfogalmazó karácsonyváró versével indÍtom útnak a mai napi elmélkedéseinket.
„Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.”
