A kiemelt képen a Kailash-hegy látható, ami Tibetben található, négy nagy vallás – többek között a buddhizmus – is szent hegyként tiszteli.
„Bolygónknak nincs szüksége több sikeres emberre. Ez a bolygó kétségbeesetten kiált béketeremtőkért, gyógyítókért, helyreállítókért, mesemondókért és szeretni tudó emberekért.”
Dalai Láma
„Mi leszel, ha nagy leszel?”
Nagyon kevés olyan fiatal van, aki általános iskolásan el tudja dönteni, hogy mi szeretne lenni. Az a korszak, hogy tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász elmúlt, királynő nem lehettem, a hercegnőség se jött be, szóval kellett valami.
Rövid kitérőt tettem mélyépítő végzettségemnek megfelelően az építőiparban, majd felvételt nyertem a jogi egyetemre. Az első évben már mondtam, hogy vagy családjog, vagy semmi. Ügyvéd? – nem, de a gyermekvédelem az jöhet. Mosolyogtak rajtam, hogy a gyámügyre mehetek, onnan úgyis csak szöknek az emberek.
36 évig voltam gyámügyes és onnan mentem nyugdíjba.
Szerettem a munkám, annak ellenére, hogy az erősen hasonlított Don Quijote szélmalomharcához. Az egyre növekvő szakemberhiány rányomta – és a mai napig rányomja – a bélyegét a gyermekvédelmi munkára. Nap, mint nap szembesültem – és szembesülnek a még aktívan dolgozók – a hazai gyermekvédelem problémáival, a rendszer hiányosságaival. Szomorú, de sokan a gyámhivatali munkára úgy tekintenek, mint egy szerelőüzemre, ahol elromlott gyermeket, kapcsolatot, házasságot helyre lehet hozni – lehetőleg azonnal és anyagi teher nélkül.
Nem hiszem, hogy bárki megcáfolná ezen mondatomat: a világon a legvédtelenebb lény az ember gyermeke, akinek védelméről már az emberiség kezdete óta beszélhetünk. Munkám során a gyermeki kiszolgáltatottsággal találkozva, bármikor és bárhonnan mentettem gyermeket palotából és a putriból egyaránt – olykor rendőri jelenlét mellett, akár napközben, akár éjszaka.
Menni, mindig menni tovább…
Én mindig azt mondtam, hogy ha egy ügy már nem érinti meg a szívemet, és csak az aktát látom, és nem látom mögötte a gyermeki sorsot, akkor ezt a munkát abba kell hagyni. Családok magánéletében vájkálni, bántalmazott, elhanyagolt gyermeket látni, emberi sorsokat „igazgatni”, minden gyámügyes számára megterhelő. Hogy a mindennapok ezen terhét könnyebb legyen cipelni, az olvasás mellett elkezdtem kreatívkodni: üveg- és kavicsfestés, kötögetés, fonalból: manók-egyéb figurák gyártása; és nyugdíjasként már kortalan kreatív vagyok.
Varázsvesszőm nincs, és nem is volt. De ha lenne, akkor csak intenék vele egyet és soha többé nem lenne háború, nem lenne bántalmazott gyermek, nem lenne éhezés, nem fenyegetné az emberiséget ökológiai katasztrófák sora…
Minden tiszteletem azoké az embereké, akik dolgoztak és akik még kitartanak és dolgoznak a gyermekvédelemben, legyen az – a teljesség igénye nélkül – családgondozó, szociális munkás, pedagógus, óvónő, orvos, védőnő és persze gyámügyi ügyintéző.
A gyermekvédelmi rendszer megváltoztatásával, jobbá tételével kapcsolatosan gyakran voltak – és a mai napig vannak – ötleteim. Elérhetetlen céljaim, hamvába halt javaslataim, amelyek tőlem kívülálló okokból nem teljesülhettek. Egy-egy ilyen ötlethalmaz előkerülésekor régi kollégám mindig megkérdezte tőlem: Hány éves is vagy?… És még hiszel a mesékben?!
Igen. Hiszek.
Dr. Tancsik Csilla
Gyermekvédelmi szakjogász
Vélemény, hozzászólás?