(Ez az írásom 2003. ápr. 4-én jelent meg egy irodalmi-kulturális folyóiratban. Akkor
és ott sikerült Jenny néném 1901-ben készült, Rudnay Gyulának dedikált
fényképének és az alant közölt leveleknek fotokópiáit közzétennem.
Sajnálom, hogy ezt most nem tehetem.)
„Nézd a szerelmesek mihelyt a
vallomásuk megesett, mindjárt
hazudnak!”
(Rainer Maria Rilke)
Jenny néni a családi legendárium csúcsán
A családi legendárium emlékhegyeinek csúcsán Jenny néném trónol. Immár több,
mint egy évszázada, s míg lesz, ki emlékezzék rá, mindaddig megfellebbezhetetlenül. Rudnay Gyulához fűződő, végül tragikusan végződött szerelme gyémántszeme annak a romantikus léleknek, amely a századvégi hölgyek jellemének elmaradhatatlan kelléke volt. Az emellé párosult erkölcs, tehetség és honleányi elkötelezettség csak
kiegészítői lehettek és voltak a kor ideáljának.
Egy századfordulós nőideál körvonalai
Jenny néném 1879-ben született, csupán két évvel Ady Endre után. Akivel egy
jólsikerült debreceni jogászbálon aztán 1898-ban cotillont táncolhatott az Arany Bika nagytermében. Neki a legendás költő csak „adybandi” volt, s amikor Bandi első
verseskötete megjelent, azt szeretetteljes emlékként dedikálta Jenny nénémnek.
Amikor pedig Rudnay és Jenny néni között dúlt a tragikus szerelem, volt, hogy Gyula
szerelmetes leveleit „adybandi” látta el post-scriptumokkal, azaz utóirattal.
Ki volt Rudnay Gyula?
Most már illene elárulni -annak, aki esetleg nem tudná-, ki is volt Rudnay Gyula.
Hadd szorítkozzam itt egyszerűen csak az 1928-ban kiadott Dante-Pantheon lexikon
róla szóló ismertetésére, amely már akkor éreztette Rudnay művészi nagyságát.
Ekként: „…..erőteljes festésű női alakjaival, majd nagyobb tömegeket egybefoglaló
kompozícióival tűnt fel…..finomra hangolt tájképeivel külföldön is sikert aratott. A
Képzőművészeti Főiskola tanára…..”
Rudnay Gyula (1878-1957) a híres nagybányai festőiskola megalapítói sorába tartozik és Tornyai János (1869-1938) hódmezővásárhelyi művésztelepének tagjaként Munkácsy festészetének külsőségeit hagyománnyá nemesítő iskola vezéregyénisége.
Jenny néni stúdiumait Svájcban végezte, négy nyelven beszélt, verseket írogatott,
kiválóan játszott spinéten, amely a kalapácsos zongora elődje volt, s amelyet még – bár már használhatatlan állapotban- láthattam gyermekkoromban, mintegy Jenny nénire emlékeztető mementóként. A Rudnay és a Jenny néni között kibimbózó
szerelem nyomán született levelek sokáig birtokomban voltak. Azokat a pécsi Janus
Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályának ajándékoztam, de az alábbi
két levelet megőriztem.
Az itt látható fac-similék (ez természetesen csak a folyóiratban közöltekre vonatkozik
B.A.) tanúbizonyságai annak a stílusnak, hangulatnak és ma már kissé megmosolyogtató lángolásnak, amelyet Jenny néni érzett és táplált Gyula úr iránt.
Levelek egy kibontakozó szerelemről
Hely hiányában önkényesen válogatok a több, mint tízoldalas levélből, remélni
merem, hogy a citátumok igazolják mindazt, amit fentebb eldadogtam.
Előbb Vajda-Hunyadon élő nagybátyjáról beszél Ilmi barátnőjének írt levelében:
„…..szegény vágyott az igaz szerelem után, s amely végre megjött, ám oly szerencsétlenül, hogy azt viszonzandó nem igen remélheti soha, mert az illető mást
szeret……Tűri sorsát, szegény, végtelenül, mert oly igazán tud érezni, mint kevés
lélek mostanában…..Az érezni tudó lelkeknek a sorsuk ilyen, mint a miénk, mit szólsz hozzá, Édesem?…..„
Megismerszik ebből a levélből Jenny néném lelkének kovásza, amely a tiszta
érzelmeket felforrósítani és ellenállhatatlanná erjeszteni volt képes.
Szerelmek kereszteződései: Gyula és Imre
Aztán a Gyulával való megismerkedés már-már intim részletei:
„…..említettem előtted egyszer, midőn 1895 nyarán Pesten hosszabb ideig
tartózkodtam, egyik nagybátyám özvegyénél laktam, akinek majdnem velem egykorú fia van, neve ennek Rudnay Gyula festőművész. A fiú alig odaérkezésem után látott először, belém szeretett s elhatározással volt, ha viszontszerelemre talál érzelme, valami ígéretet tenni a jövőre nézve. De ugyanazon nyáron Gyulának egy
unokafivére, dr Rudnay Imre gyermekorvos fenn időzött egész szünidőn által és
engem Ő is akkor ismert meg. Imre ekkor még IV. éves orvostanhallgató volt (figyeli
a kedves Olvasó? Imre fentebb már gyermekorvosként tituláltatik, holott még „csak” negyedéves orvostanhallgató. Mindez némi társadalmi ítéletet és rendfokozati besorolást jelentett akkor. B.A.), semmi oly különös vonzerővel nem bírt, de igen
nemeslekű és fínom modorú ember, velem szívesen foglalkozott és én belé
szerettem. De bár igen magas küzdelmembe került, ezt előtte eltitkolni tudtam, pedig
bizonyára viszont lángra is találtam volna, egyes megjegyzése után ítélve, amit a
néni előtt véletlenül elmondott és én ezt megtudhattam. (Két eset lehetséges: vagy a
néni volt pletykás, vagy Jenny néném hallgatózott! B.A.) Én mindinkább tartózkodó lettem vele szemben, mert ismertem ambitiózus (sic!) létét és tudtam, Ő Pesten kíván maradni hosszabb ideig, mint orvos is, néki pedig ilyen feltételek mellett
hozományos leányra van szüksége, mert néki magának vagyona nincs. Így jobbnak
láttam idejekorán hozzálátni a baj orvoslásához, bár bizony Ilmikém az igen
nehezemre esett s nem is történt meg csak akkor, midőn egy másnemű szeretet
váltotta fel azt. Az, amit Gyula iránt érzek most, s amely pedig a múlt év októberében
látott napvilágot lelkemben. Én Imrét minden erőm feszítése mellett sem tudom
feledni…..Ám a szívemben eluralkodó, Gyula iránt érzett szeretet meggyőzött arról,
hogy Őt feladnom kell s akkor kezdtem is ezt meg…..”
„…..A néninek írtam a múlt év szeptemberének végével, adná meg nekem Gyula címét, hogy frissen született szerelméről megbizonyosodhassam…..”
„….Az én nagyon szeretett Gyulám levele egészszűmet fellobbantotta, Ő a
legbensőbb önzetlen szerelméről biztosított és tanúskodott nekem, s akkor oly
elhagyatottnak és bizonytalannak érzett lelkem igaz, mély szerelemre gyulladt iránta, amit az Ő nemes lelke nagyon megérdemel…..Viszonyunk még szüleim és testvéreim előtt is titok s az is marad, mert nővéreim gondolkodásmódja egészen más, ők a szerelem fogalmára nem adnak semmit, ők így ezt megérteni nem tudnák…..Én ezt a a szerelmet nem áldozom fel, mert ez a szerelem sokkal szentebb, mintsem azt érdemtelenül bírálni lehetne….
Hogy mikor lehetünk egymáséi, az a jövő titka…..csak segítségünkre legyen a jó
Isten igaz kegyelme, amiben bízom is, mert nem hagyja el Ő a benne bízó lelkeket és
az egymást igazán szerető szíveket….”
Érdemes lenne ennek a levélnek minden sorát ideidézni, ám ezt annak terjedelme (és
kedves terjengőssége) itt nem teszi lehetővé.
Mi történt ezután?
Rudnay Gyula „Olaszhonba távozott -írja Jenny néni- s ha onnan visszatér, tán kibimbózhat teljességgel szerelmünk….”
Bokrétás András
